Férfi torna Mindenki tornája Női torna Ritmikus gimnasztika Aerobik Akrobatikus torna

Torna-vb: Kovács gerendán bizonyíthat

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2022-11-05 17:29:23


A háromszoros Európa-bajnok tornász, Kovács Zsófia gerendán élete első világbajnoki fináléjára készül Liverpoolban, amelyre vasárnap, az 51. torna-vb zárónapján kerül sor.

Kovács pusztán a bejutással is történelmet írt, hiszen gerendán legutóbb Ónodi Henrietta 1992-ben került a legjobbak közé. A DKSE kiválósága a selejtezőben 13.533 ponttal, hatodik helyen lett döntős, ami azért is számít nagy bravúrnak, mert a kétszeres olimpikon hasfalsérüléssel küzd már egy ideje, ezért ezen a világbajnokságon mindössze két szeren, ugráson - itt is csak egyet ugrott a csapateredmény miatt- és gerendán tudott elindulni. Kovács elmondása szerint valamelyest javult a sérült testrész állapota, bár az is igaz, hogy az edzéseken nem kap akkora terhelést, mint versenyhelyzetben. Erre hívta fel a figyelmet a szövetségi kapitány, Draskóczy Imre is, aki kiemelte, a legfontosabb az lesz a döntőben, hogy a felemáskorláton világbajnoki 5. helyezett tornász csak saját magára koncentráljon.

A szerenkénti döntőt az m4sport.hu oldalon vasárnap 14:25 perctől élőben közvetítik.

Kovács Zsófia:
Igazából nagyon várom már, hogy újra versenyezhessek, izgatott vagyok a döntő miatt. A legjobbat szeretném kihozni magamból, ugyanis gerendán bármi előfordulhat. Jól érzem magam, most még volt egy teljes hét felkészülés, ami edzésekkel telt. Csütörtökön pihenő napom volt, de egyébként minden nap kettőt edzünk. A hasam is kezd jobb lenni, nyilván most még nem kap akkora terhelést, csak azokat az elemeket csinálom a többi szeren is az edzéseken, amivel kijöttünk, mivel most inkább a gerendára szeretnék fókuszálni.
Draskóczy Imre, szövetségi kapitány:
Zsófi sérülése teljesen nem jött rendbe, ennek ellenére a gerendadöntőbe bekerült. Tulajdonképpen ilyen előzmények után semmi mást nem várok tőle, minthogy rontás nélkül, csak a gyakorlatára koncentráljon, és úgy tornázzon. Azt mondtam neki, illetve kértem tőle, hogy senki másra magán kívül ne figyeljen. Egy finálé, főleg a gerenda esetében, a pillanatnyi lelkiállapoton és az utolsó simításokon múlik. Reménykedve várjuk a vasárnapot. Már az egy nagy eredmény, hogy mi is és a közönség is egy világversenyen magyar tornászért szoríthat a szerenkénti döntőben.
Altorjai Sándor, delegációvezető:
Zsófi a körülményekhez képest jól van, délelőtt még edzettek egyet, délután pedig már gyúratás következik. Továbbra is nagyon dicsérik a külföldiek a magyar versenyzőket, ez a péntek esti férfi egyéni összetett döntő Mészáros Krisztofer általi 14. és Balázs Krisztián általi 15. helyezése után is így volt. Rendeztek a férfi és a női szakágnak is kerekasztal-beszélgetést, és mindenütt elhangzott, hogy a magyarokkal újra számolni kell, ott kopogtatunk az olimpiai kvalifikáció kapujában, mind a férfiaknál, mind a nőknél. Bízom abban, hogy úgy tudunk tovább készülni, ahogy eddig, hogy a feltételek adottak lesznek, és nem jön közbe sérülés.

2022 novemberi hírek

Hírarchívum

2022 - december (1)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)