Rg-vb: Pigniczki olimpiai kvótát és újabb finálékat zsebelt be

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2023-08-24 20:44:05


Pigniczki Fanni 95.700 ponttal a tizenegyedik helyen végzett három szer alapján a ritmikus gimnasztikázók valenciai világbajnokságán a selejtezőben, így olimpiai kvótát szerzett az országnak, illetve bejutott a vb összetett döntőjébe is. Ez azt jelenti, hogy a 2021-es tokiói olimpia után 2024-ben Párizsban is lesz magyar rg-s az ötkarikás játékokon. A karika vb-bronzérmese még egy döntőt bezsebelt: a szalaggal hatodikként kvalifikált a fináléba, ahol 30.000 ponttal a hatodik helyen fejezte be a versenyt.

A spanyolországi olimpiai kvalifikációs ritmikus gimnasztika világbajnokságon a csütörtöki napon folytatódtak a selejtezők. Valenciában a buzogány- és szalaggyakorlataikat mutatták be a sportolók. Az “A” jelű csoport - amelyben a két magyar rg-s is szerepelt - a második etapban, azaz déltől kezdte a versenyt. A magyar hölgyek szalaggal kezdtek, itt Wiesner Hanna 30.400 pontot kapott (15.hely), majd következett az immáron vb-bronzérmes Pigniczki Fanni, aki egészen elképesztő gyakorlattal rukkolt elő (31.050 pont), amellyel sokáig a harmadik helyen állt, végül hatodikként jutott a szer esti döntőjébe. A selejtező utolsó szereként a buzogány következett a magyarok számára, ahol Wiesner 28.650, Pigniczki pedig 29.900 pontot kapott.

Egyéni összetettben - ahol a három legerősebb szer pontszámait adták össze - Pigniczki az elképesztő 11. helyen zárt a selejtezőben, 95.700 ponttal, amely azt jelenti, hogy kvalifikált a szombati egyéni összetett döntőbe, ahol a legjobb tizennyolc sportoló méri össze tudását. Wiesner Hanna ebben a kategóriában 91.600 egységgel a huszonnegyedik helyen fejezte be a viadalt.

A valenciai rg-vb olimpiai kvalifikációs versenynek is számított. A Turia-parti városban 14 kvótát osztottak ki a selejtező egyéni összetett eredménysora alapján. Itt fontos megjegyezni, hogy az adott sportoló a nemzetének szerezte meg a kvalifikációt. Az egyéni összetett selejtezőket az élen záró bolgár, német és olasz trió már az előző világbajnokságon kvalifikált, így ők kikerültek a rangsorból, vagyis Pigniczki 11. helye a kvótaszámítás szempontjából az előkelő nyolcadikat jelentette. Az Universiade-győztes tehát megszerezte Magyarországnak az olimpiai kvótát, így a 2021-es tokiói olimpia után 2024-ben Párizsban is lesz magyar rg-s az ötkarikás játékokon.

Ezzel azonban még nem volt vége a csütörtöki napnak, következett a szalag finálé. Itt Pigniczki másodikként mutatta be gyakorlatát, amelyre 30.000 pontot kapott, ezzel végül hatodik lett.

A világbajnokság pénteken, az együttes kéziszer-csapat selejtezőivel folytatódik.

Pigniczki Fanni:
Nagyon boldog vagyok! Nem is gondoltam volna ilyen eredményre, de összességében azt hiszem, hogy a hosszú évek munkája az, ami meghozza/meghozta ezt a sikert. Szakmailag rengeteget fejlődtünk minden tekintetben, az elmúlt időszakban tényleg nem is lehet egyetlen dolgot kiemelni. Szerdán a vb-érmemet nem igazán tudtam megünnepelni, örültem neki nagyon, de a szemem előtt az olimpiai kvótaszerzés lebegett, így gyorsan lezártam azt a napot fejben. A kvalifikáció volt a legfontosabb számomra, az érem persze hatalmas dolog, egyfajta grátisz. Nagy teher alól szabadultam most fel, de valahol még ott van az összetett finálé, illetve az olimpiai ciklusnak még nincs vége. A döntőben szeretnék felszabadultan versenyezi, hiszen a legfőbb célt elértük. A taktika, stratégia az volt, ami mindig: csak az adott gyakorlatra koncentrálni és kizárni a körülményeket, továbbá az is, hogy próbáltam az első napon a lehető legjobban teljesíteni, mert tudtam, ott sok pontot gyűjthetek be, és úgy beosztani az erőmet, hogy ott jól teljesítsek, ezzel megalapozva a második napot.
Gelle Noémi, edző:
Napok óta nem alszom, fel sem fogom igazából, azt, ami történik. Fantasztikus, megvan a kvóta! Csütörtökön a szalaggyakival kezdtünk, Fanni remekelt, viszont a buzogánnyal volt rontás sajnos. Mint kiderült az olimpiai kvótához ez is elegendő volt, hiszen a három szerbe végül nem számított bele a buzogány. Nagyon büszke vagyok rá. Hatalmas ajándék volt ez a szalagdöntő, ahol Fanni jól, erős gyakorlatot mutatott be, a befejezés zene nélküli volt, de elégedett vagyok vele, a célunkat elértük. Úgy gondolom, nagyon jól raktuk össze a felkészülést a teljes stábbal, jól építettük fel az edzéseket. Fanninak mentálisan is sikerül jól felkészülnie, sok újdonságot behoztunk, kipróbáltunk, ezek mind-mind hozzájárultak ehhez a szerepléshez. A pénteki nap most a pihenésé lesz, aztán jön szombaton az összetett döntő.
Deutsch-Lazsányi Erika, elnök, MRGSZ Technikai Bizottság:
Nincsenek szavak! Ha valaki azt mondja, hogy a kvóta mellé szalaggal előrelépünk a tavalyi 8-ról a hatodikra, már akkor nagyon elégedett vagyok, és hogy most van mellé egy karika bronz… eszméletlen Fanni, ahogy van! Remélem, kialussza magát, és az összetett döntőben tud még egy szép eredményt hozni. Fanni nagyon következetes saját magával szemben és az edzőivel szemben, lehet vele tervezni, jól terhelhető és türelmesen, kitartóan dolgozik. Edzőként, látva a sportvilágot, azt kell mondanom, Fannival kivételes a munkakapcsolatunk. Bízik bennünk és abban, amit megtervezünk, partner mindenben. Van mögötte egy stáb itt a klubjában is, az MTK-ban, ahol nagyon szisztematikusan készülünk, elemzünk és folyamatosan igyekszünk fejlődni. Nem szabad megfeledkezni Wiesner Hannáról, aki szintén remek teljesítményt nyújtott itt a vb-n, nagyon jó példával jár elől Fanni, Hanna pedig tényleg remek eredményeket szállít, nála is megfigyelhető egy konstans fejlődés, őt is szeretném megdicsérni. Az olimpiai kvótára visszatérve: nagy előny, hogy míg Tokió előtt volt 6 hetünk felkészülni, most több, mint egy évünk lesz felkészülni Párizsra. Most egy kis pihenő, aztán megyünk az egyesületi világbajnokságra szeptemberben. Nagyon jó közeg alakult ki nálunk, áldozatos az egész stáb és Fanni is, úgyhogy nagyon jó dolog van kialakulóban.
Dr. Magyar Zoltán, MATSZ-elnök:
Nagyon örülünk ennek a fantasztikus sikernek, szívből gratulálunk Pigniczki Fanninak és az őt felkészítő szakembereknek. Óriási teljesítmény a két kéziszer-döntő, kiemelkedő a karika bronzérem. Nagyon boldogok vagyunk, hiszen selejtezőbeli összetett helyezésének köszönhetően Fanni megszerezte a Magyar Torna Szövetség első olimpiai kvótáját is.

40. Ritmikus gimnasztika világbajnokság, Valencia

    Augusztus 25. - 16:00-19:36 Együttes kéziszer csapat selejtező, 5 karika,
                            valamint 3 szalag, két labda
    Augusztus 26. - 15:00-19:54 Egyéni összetett finálé
    Augusztus 27. - 16:00- 17:43 Együttes kéziszer csapat - finálék
    Augusztus 28. - 19:15 Érkezés, Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

2023 augusztusi hírek

Hírarchívum

2024 - december (8)
2024 - november (9)
2024 - október (25)
2024 - szeptember (31)
2024 - augusztus (12)
2024 - július (25)
2024 - június (17)
2024 - május (54)
2024 - április (55)
2024 - március (22)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)