A Czifra Bettina Lili, Kovács Zsófia, Fehér Lili, Benkő Boglárka, Csíki Zsófia alkotta DKSE “A” csapata nyerte meg a női tornászok szuper csapatbajnokságának második fordulóját, Czifra Bettina Lili pedig élete első felnőtt egyéni összetett bajnoki címét nyerte meg a Központi Tornacsarnokban.
Szombat délután a hölgyek vették át a stafétát az uraktól. A női szuper csapatbajnokság versenykiírása ugyanaz volt, mint a férfiaknál, tehát együttesenként legalább egy felnőtt versenyzővel kellett rendelkeznie a csapatoknak, ahol szerenként mindig a legjobb három eredménye számított.
A tavaszi fordulóban a DKSE “A”, DKSE “B”, FTC volt az első három sorrendje a hölgyeknél. Ez pedig a mostani őszi etap alkalmával sem változott meg. A DKSE “A” Czifra Bettina Lili, Kovács Zsófia, Fehér Lili, Benkő Boglárka, Csíki Zsófia összeállításban 291.200 ponttal győzött. Mögöttük a DKSE “B” (Mayer Gréta, Mayer Eszter, Makai Lilla, Szíj Emese Ada) 284.800 egységgel, harmadikként pedig az FTC (Székely Zója, Peresztegi Kitti, Peresztegi Nóra, Knight Anna, Szlifka Lilien) 278.400 ponttal zárt.
Az országos bajnokság egyéni összetett versenyében a dunaújvárosi Czifra Bettina Lili végzett az első helyen (53.900), megelőzve ezzel az FTC-s Székely Zóját (52.500) és a háromszoros Európa-bajnokot Kovács Zsófiát (51.400).
Az antwerpeni világbajnokság előtti utolsó megmérettetés a férfi-női tornászok számára a vasárnapi országos bajnokság lesz, ahol a szerenkénti döntőket rendezik meg. A finálék 10:30 órától kezdődnek a Központi Tornacsarnokban.
Czifra Bettina Lili, DKSEVégeredmény, Női Szuper Csapatbajnokság
1. DKSE “A” (Czifra Bettina Lili, Kovács Zsófia, Fehér Lili, Benkő Boglárka, Csíki Zsófia) - 291.200 pont
2. DKSE “B” (Mayer Gréta, Mayer Eszter, Makai Lilla, Szíj Emese Ada) - 284.800
3. FTC - (Székely Zója, Peresztegi Kitti, Peresztegi Nóra, Knight Anna, Szlifka Lilien) - 278.400 pont
Végeredmény, Női Felnőtt Országos Bajnokság, Egyéni összetett
1. Czifra Bettina Lili, DKSE - 53.900 pont
2. Székely Zója, FTC - 52.500 pont
Kovács Zsófia, DKSE -
3. 51.400 pont