Ritmikus gimnasztika vb: Pigniczki évtizedes sikere

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2022-09-15 22:37:10


Pigniczki Fanni remekelt a ritmikus gimnasztikázók szófiai világbajnokságán: egyéni összetettben és szalaggal is döntőbe jutott - utoljára magyar versenyző 25 éve volt szalaggal vb-döntős -, a csütörtök esti szalagfináléban pedig a nyolcadik helyen végzett.

Csütörtökön a szalag és a buzogány selejtezőkkel, továbbá a szerek késő esti döntőivel folytatódott a ritmikus gimnasztikázók 39. világbajnoksága. A megmérettetésen természetesen a magyar sportolók is érintettek voltak, az “A” jelű csoport sportolói ezúttal másodikként mutatták be gyakorlataikat a selejtezőben. A Világkupa-bronzérmes Pigniczki Fanni buzogánnyal 29.250 pontot kapott, és ezzel 16. lett, Wiesner Hanna közvetlenül mögötte, a 17. pozíciót szerezte meg 29.000 ponttal. A zárószer a szalag volt, itt Pigniczki remek gyakorlatot bemutatva ért el magas, 29.700-as pontszámot, amellyel egyből a negyedik helyre ugrott, ekkor azonban még hátra volt további két selejtezőcsoport. A magyar olimpikont azonban már csak ketten tudták megelőzni, így végül évtizedes bravúrt végrehajtva - legutóbb Fráter Viktória 1997-ben, a budapesti vb-n volt finálés ezzel a szerrel - hatodikként lett döntős, ahol másodikként adta elő gyakorlatát. A selejtező után két órával rendezett fináléban az MTK Budapest sportolójának nem volt szerencséje: szalagja becsomósodott, így a szőnyeg szélén elhelyezett pótszerrel kellett folytatnia, amelyet el is ejtett. Gyakorlatát 25.250 pontra értékelte a zsűri, ezzel a nyolcadik pozícióban zárt. Wiesner Hanna ezzel a szerrel a selejtezőben 27.700 ponttal a 17. lett.

Pignicki Fanni csütörtökön nemcsak a szalagdöntőt tudhatta magáénak, hanem egyéni összetettben is finálés lett. A legjobb tizennyolcba a három legjobb szer eredménye alapján lehetett kvalifikálni, a magyar ritmikus gimnasztikázó esetében ez a labda, buzogány és szalag volt, ráadásul a Világjátékok bronzérmese élete legjobb vb-szereplését nyújtva végül 89.500 ponttal a 13. helyen teljesítette mindezt. A másik magyar versenyző, Wiesner Hanna 84.900 ponttal a 27. helyen fejezte be az összetett versenyt.

Pigniczki Fanni:
A délelőtti kvalifikáció alkalmával úgy éreztem, hogy nagyon jól sikerült a szalaggyakorlatom, és ezt a pontszámom is mutatta, minden úgy jött ki, ahogy szerettem volna. Sajnos, az esti döntőben nem sikerült a gyakorlat. Csomót kötöttem a szalagra, és a pótszalaggal kellett tovább csinálnom, ami elég nehéz, mert az már teljesen más mint, a sajátunk. A délelőtti gyakorlatomnak örülök, mert ez azt jelenti, hogy meg tudom csinálni, képes vagyok rá, de az estének viszont egyáltalán nem örülök. Két óra telt el a fináléig a selejtezőtől számolva, ez kicsit nehéz volt, mert sokáig nem tudtuk, hogy döntőzöm-e vagy sem, hiszen este fél nyolcig tartott a kvalifikáció. Amikor kijöttem melegíteni, még mindig zajlott a selejtező. Ezzel együtt azt gondolom, meg lehetett volna küzdeni ezekkel a körülményekkel. Még életemben soha nem kellett pótszerrel dolgoznom szalagon, mert még nem fordult velem elő ilyen, és az sem, hogy ilyen masnit kössek a szalagra. Ebből a szempontból peches eddig ez a mostani vb, az edzéseken, a pódiumedzésen is sokkal jobban mennek a gyakorlatok, mint élesben, de remélem, hogy szombaton már minden flottul megy majd.
Deutsch-Lazsányi Erika, az MRGSZ Technikai Bizottságának elnöke:
A hibák még ma is velünk voltak, ennek ellenére Fanni a tizenharmadik helyen végzett, tehát érdekeltek leszünk a szombati összetett fináléban. Fanninak ez élete eddigi legjobb vb-szereplése, tavaly a tizennegyedikek lettünk összetettben, és a cél az, hogy ezen most javítsunk. Erre lehet reális esély, hiszen rontott gyakorlatokkal lett összetett döntős. Akkor szalaggal voltunk tizedikek, most labdával, szalaggal viszont bekerült a hatodik helyen, ráadásul több mint 20 év után jutottunk újra egyéni szerenkénti döntőbe világbajnokságon. Wiesner Hanna is remekelt, második számú magyar versenyző nem végzett még a legjobb 40-ben. Nagyon sokat javult és fejlődött ő is. Egyéni összetettben és buzogánnyal is jól teljesített, meg vagyok velük elégedve. A szalagfinálét tekintve Fanninak volt egy rontása, nagy hiba volt, pótszert kellett felvennünk, nyolcadik helyen végzett, de abszolút elégedettek vagyunk, hogy 25 év után újra volt finalistánk világbajnoki döntőben. Nem elemeztük a hibát, felesleges lett volna most ezzel fárasztani mentálisan még őt. Jó helyen jutott be, jól szerepelt a selejtezőben. Most Fanni megy pihenni, és kialussza magát a döntőre, most kijátszottuk a hibázási opciókat, megpróbáljuk szombatra összeszedni a fináléra. Boldogok vagyunk, mert tényleg 25 év után volt újra döntősünk. Én büszke vagyok rá, azt mondtam neki, legyen az magára ő is.

2022 szeptemberi hírek

Hírarchívum

2024 - március (19)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)