Férfi torna Mindenki tornája Női torna Ritmikus gimnasztika Aerobik Akrobatikus torna

Hegyi FIG-képviselő lett

Szerző: matsz - 2016-07-15 19:26:24


Hegyi Dóra is remekelt az aerobikosok Incheonban megrendezett világbajnokságon, ahol vegyespárosban ezüstérmes lett, csoportban épphogy lecsúszott a dobogóról, egyéniben nyolcadikként zárt a fináléban, vegyespárosban és csoportban Világjátékok-kvótát szerzett, és a hab a tortán: a FIG aerobik versenyzők képviselőjévé választották.

A tavalyi egyéni összetett Világkupa-győztes kicsit tartott a világbajnokságtól: Ez volt életem hatodik vb-je, de az utóbbi kettőn sok nehézségem volt, így maga a világbajnokság egy rossz omen volt számomra – mesélte Hegyi, aki tagja volt a tavalyi bakui Európa Játékokon diadalmaskodó csoportnak is. – Négy éve eltörött a lábam, 2014-ben pedig sok szerencsétlenség ért egyéniben, ezért most mindent bevetettem. Korábban utaztam ki, mint a többiek, hagytam magamnak időt az átállásra és a lelki ráhangolódásra, jó volt, hogy az utánpótlás versenyét is végignéztem Koreában. Az egyéni selejtező jól sikerült, de tudtam, hogy a döntős nap nagyon nehéz lesz, hiszen ugyanakkor került sor a vegyespáros és a csoport selejtezőjére, amely nemcsak a döntőbe jutás szempontjából volt fontos, hanem itt lehetett kvalifikációt szerezni a Világjátékokra, ehhez pedig az első ötben kellett végezni. Ez össze is jött, de az egyénire eléggé elfáradtam, így bevallom őszintén, csalódás volt a nyolcadik hely.

A Flex HDSE versenyzője mégsem keseredett el, hiszen várt rá Bali Dániellel alkotott vegyespáros fináléja: A másnapi vegyespáros ezüst viszont felülírt mindent, egyáltalán nem is számoltunk vele, hiszen mindössze másfél tized választja el az első hat helyzettet egymástól, úgyhogy most szárnyalok. Az pedig, hogy én is beadtam a pályázatomat, hogy a Nemzetközi Torna Szövetség rendezvényein képviselhessem az aerobik sportot, és a versenyzők gyűlésén engem választottak, országonként két fő szavazott, egyszerűen fantasztikus. Mind a Magyar Torna Szövetség, mind az Aerobik Szakág részéről megkaptam a támogatást, így a következő négy évben minden FIG-eseményre utazom képviselőként.

2016 júliusi hírek

Hírarchívum

2017 - szeptember (32)
2017 - augusztus (21)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)