Torna: Három a lány, három az érem

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2021-06-05 20:05:44


Három érmet szereztek a magyar nők a tornászok kairói Challenge Világkupájának első finálés napján, Schermann Bianka ugráson lett második, Bácskay Csenge szintén ugráson harmadik, míg Székely Zója felemáskorláton állhatott a dobogó második fokára.

A hölgyek ugráson kezdték meg a finálét, ahol Schermannt szólították először, aki ötödikként került be a legjobbak közé. A múlt hétvégi várnai Világkupán ugráson 6. helyet szerzett tornász Kairóban is remekelt. Mindkét ugrását hibátlanul hajtotta végre (13.400 és 13.200 pont), így összepontszáma 13.300 lett, ezzel pedig ezüstérmes lett, ráadásul alig 2 századponttal maradt le a győztes egyiptomi Nancy Taman mögött (13.316). A csapattal Eb-bronzérmes, ugráson pedig az idei bázeli Eb-n 6. Bácskay kedvenc szerén harmadikként jutott be a legjobbak közé, a fináléban pedig ötödiknek mutatkozott be. Első ugrása rendkívül jól sikerült, 13.600 pontot ért, a másodikban viszont hibázott, így ott csak 12.666-ra értékelte teljesítményét a zsűri. Ez pedig azt jelentette, hogy 13.133 ponttal bronzérem került nyakába.

Nem sok pihenője volt Bácskaynak, hiszen az eredményhirdetés után rögtön következett a felemáskorlát döntője, ahova hetedikként kvalifikált. Ugyanitt a szer Eb-ezüstérmese, Székely Zója is érdekelt volt, aki másodikként lett finalista. A két magyar közül először Székely mutatkozott be, aki elegáns, hibátlan gyakorlatot adott elő, 13.800 pontot gyűjtött be, és ezzel a második helyen végzett. Bácskay hatodikként lépett a szerhez, szintén hibátlanul teljesített, 13.066 pontja pedig a 4. helyre volt elegendő, ráadásul mindössze 1 tizeddel maradt le a dobogóról, hiszen a román Larissa Jordache 13.166 pontot kapott.

Vasárnap a kairói Világkupa második finálés napja következik, ahol Schermann talajon, Székely talajon és gerendán, míg Bácskay gerendán méreti meg magát.

Schermann Bianka a tornászok kairói Challenge Világkupáján Schermann Bianka:
Nagyon örülök a második helynek, egyáltalán nem számoltam semmivel. Persze a várnai Világkupa után, ahol 6. lettem ugráson, úgy gondoltam, hogy azt a pontot és formát átmentem ide is, de nem tudtam, hogy az mire lesz elegendő, hiszen Kairó először rendezett Világkupát. A célom az volt, hogy megcsináljam azt, amit az edzőmmel megbeszéltünk, és hibátlan ugrásokat teljesítsek. Ez sikerült is, most így utólag persze bosszant, hogy alig 2 századponttal maradtam le az első helyről. Igazából soha nem éreztem, hogy az ugrás az én szerem, a múlt heti Világkupán is csak úgy elindultam, de ez a két siker már elgondolkodtatott, lehet, hogy érdemes még jobban ráfeküdnöm.
Székely Zója a tornászok kairói Challenge Világkupáján Székely Zója:
Nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy végre sikerült versenyen is bemutatnom hibátlanul a gyakorlatomat. Úgy voltam vele, hogy szeretném feladni a leckét a bíróknak, hogy hibátlanit gyakit csinálok, és ne nekem kelljen izgulnom, hogy valamit elrontok, és akkor milyen pontot ad a zsűri. Nagyon örülök, mert ez most sikerült, úgy tűnik, jelenleg az ezüstéremhez elég, de azon leszek, hogy tovább tökéletesítsek, és arany is lehessen belőle. Most viszont még nem lazíthatok, oda kell figyelnem, hiszen vasárnap két szeren is döntőzöm.
Bácskay Csenge a tornászok kairói Challenge Világkupáján Bácskay Csenge:
Az edzések az elmúlt időszakban nem mentek túl jól, és az iskolában is most vannak év végi vizsgáim, úgyhogy őszintén szólva elég fáradt vagyok, mivel sok verseny is van mögöttem idén. Ezért is örülök, hogy összejött egy harmadik és egy negyedik hely. Volt itt egy kis zűrzavar a melegítéssel, így mindannyian elég hidegen álltunk oda az ugráshoz, ezért döntöttem úgy, hogy könnyebb ugrásommal, a Cukaharával kezdek, mintegy bemelegítésképpen. Másodszorra megpróbáltam a Jurcsenko másfélcsavart, de túl fáradt volt a lábam. A korlátnak nagyon örülök, ilyen jó gyakit talán még nem is csináltam, pedig ez nem az én szerem. Az pedig külön öröm, hogy mindössze 1 tizeddel maradtam le a dobogóról.
Gondos-Arató Orsolya, edző, nemzetközi bíró:
Szépen dolgoztak a lányok, Bianka mindkét ugrását hibátlanul teljesítette. Csenge a nehezebb ugrását hagyta másodiknak, mivel akadt némi nehézség a melegítéssel, így abban hibázott, de így is dobogós lett. Korláton mind Zója, mind Csenge szép, tiszta gyakorlatot mutatott be, úgyhogy nagyon örülünk a helyezéseknek. Zója kivitele erős volt, Csenge pedig 1 tizeddel csúszott le a harmadik helyről. Összességében elmondható, hogy akadt egy-két nehézség, például a melegítéssel, de a lányok nagyon jól alkalmazkodnak minden körülményhez.

2021 júniusi hírek

Hírarchívum

2024 - december (8)
2024 - november (9)
2024 - október (25)
2024 - szeptember (31)
2024 - augusztus (12)
2024 - július (25)
2024 - június (17)
2024 - május (54)
2024 - április (55)
2024 - március (22)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)