Keleti Ágnes öt olimpiai aranyérme EB-ezüstérmes junior férfi csapat EB-bronzérmes junior női csapat Kocsis Evelin - ritmikus gimnasztika junior EB-bronzérmes Keleti Ágnes 100 éves Férfi csapat EB - hazaérkezés Női csapat EB - hazaérkezés

Ritmikus gimnasztika Eb: Fantasztikus siker, Pigniczki olimpiai kvótás

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2021-06-12 16:51:02


Fantasztikus, lehengerlő és káprázatos teljesítményt nyújtott Pigniczki Fanni a ritmikus gimnasztikázók várnai Európa-bajnokságán az egyéni összetett döntőben, ahol megszerezte az olimpiai kvótát, ezzel 21 év után ismét lesz magyar ritmikus gimnasztikázó az ötkarikás játékokon.

Az rg Európa-bajnokság szombati napján a felnőtt egyéni összetett finálét tartották meg, késő délután pedig az együttes kéziszer csapatok selejtezőit rendezik. A döntőben a TOP24-be jutott versenyzőket két csoportba sorsolták, akik közül az első tizenkettő - amelyben Pigniczki Fanni is helyet kapott - helyi idő szerint délelőtt 10:00 órától kezdett. Az olimpiai kvótáért küzdő Pigniczki szalaggal nyitott, amely szerrel csaknem 2 teljes pontot javított selejtezőbeli teljesítményéhez képest (22.300). Aztán a karika következett, ahol szép gyakorlatot mutatott be, ezt 24.550 ponttal díjazták. Ezzel az MTK Budapest kiválósága, az első 12 sportolót tekintve, két szer után az 5. helyen állt. Pigniczki harmadik gyakorlata a labda volt, amely már a selejtező alkalmával is jól sikerült, de 25.000 pontszámával azt a pontot is felülmúlta. Utolsónak jött a buzogány, Pigniczki elképesztő gyakorlatára 25.400 pontot kapott, ami egyben azt is jelentette, hogy a magyar sportoló minden szeren javított a selejtezőbeli teljesítményéhez képest, és egyéni csúcspontokat ért el. Mint ahogy a 97.250-es összpontszáma is az eddigi legjobb teljesítménye, ezzel az első etap után a harmadik helyen állt. A délutáni második felvonás eredményeit is figyelembe véve a magyar versenyző a 10. helyen végzett, amely élete eddigi legjobb helyezése a kontinensviadalt tekintve.

És a hab a tortán, hogy összetett, 97.250-es pontszámával megszerezte az olimpiai kvalifikációt. Mint ismeretes, a rangsorból kikerültek a már kvótát szerzett országok sportolói, és így talált gazdára az egyetlen olimpiai indulási jog a legjobban szereplő, még kvalifikációval nem rendelkező ország versenyzőjének személyében, aki Pigniczki Fanni lett. Ezzel több mint 20 éves sorozatot tört meg, hiszen utoljára 2000-ben, Sydney-ben Fráter Viktória szerepelt az ötkarikás játékokon.

Délután a felnőtt együttes kéziszercsapat selejtezőit tartják, ahol bemutatkozik a magyar együttes is, amely Farkas Júlia, Fekete Anita, Fodor Nadin, Mészáros Mandula Virág, Somhegyi Réka, Urbán-Szabó Mónika összeállításban utazott Várnába.

Pigniczky Fanni Pigniczki Fanni:
Nagyon boldog vagyok, de egyelőre még nem tudom felfogni, hogy megvan a kvóta, pedig a hangosbemondó is bemondta az arénában. Nagyon-nagyon szerettük volna, de még most sem tudom elhinni, hogy sikerült. Tízéves voltam, amikor először kimondtam, hogy olimpián szeretnék indulni, tudatosan pedig 2015 óta készülök. Úgy gondolom, hogy az összes eddigi tapasztalatomat a versenyzésből fel tudtam használni, Pesaro után állt össze teljesen a kép, hogy nekem mit kell csinálnom, mi nyugtat meg, hogyan kell melegítenem és így tovább. Egyébként az nyugtat meg, ha nem foglalkozom a téttel, Olaszországban ugyanis már teljesen rágörcsöltem a kvalifikációra, most viszont úgy mentem ki a szőnyegre, hogy egyáltalán nem foglalkoztam az olimpiai kvótával. Tegnap este sokáig tartott a verseny, izgultam is, hogy nem tudom kipihenni magam, de este még kiválóan legyúrtak. Már fél hatkor ébren voltam, szinte még álomban tettem a dolgom, haj, smink, és egy kis hazai zabkását reggeliztem. A 7.30-as busszal mentünk ki, a melegítés is jól ment, éreztem, hogy a testem és a fejem is nagyon jó állapotban van. Nagyon jól sikerült minden gyakorlatom, igazán élveztem minden szert. Szalaggal kezdtem, azt gondolom, csakúgy, mint buzogánnyal, életem legjobb gyakijait mutattam be. A kezdésnél kicsit féltem, mert pont a szalagot rontottam el a selejtezőben pénteken. Nagyjából fél óránként mentem a színpadra, nem volt időm másra gondolni, csak az adott feladatra. Fel se fogtam, olyan gyorsan történt minden. A karikagyakorlat volt a holtpont, annak a felénél mondtam magamnak, hogy ez így nem mehet tovább, össze kell szednem magam, és szerencsére sikerült összerakni az egészet. Következett a labda, az nagyon jól sikerült, pedig jóval hosszabbak voltak a dobásaim, mint egyébként. Minden gyakorlatnál csak az adott feladatra figyeltem, hogy minél pontosabban hajtsam végre az aktuális szert, mintha akkor kezdődne a verseny. Ezzel a mentalitással mentem fel az utolsó szerre, a buzogányra is. Azt éreztem ennél, hogy bármi történhet, el fogom kapni, és semmi nem jöhet közbe, meg fogom csinálni, és így is lett.
Deutsch-Lazsányi Erika, elnök, MRGSZ Technikai Bizottság:
Csodálatos, fantasztikus, bámulatos, hogy 21 év után ismét van kvótánk. Új sztár született itt Várnában, annyira örül mindenki Fanni kvótájának, nekem is felrobban a telefonom, a világ minden tájáról érkeznek a gratulációk. Fel se fogjuk igazából, hogy sikerült, mindenki sírt innen a stábból, mert annyira hihetetlen még mindig. Eddig csak mindig az volt bennünk, hogy jön a következő hét, ahol újra bizonyítani kell, és most nincs következő hét. Most valóra vált az álom. Azt gondolom, Fanni élete legjobb buzogány-, szalag- és labdagyakorlatát csinálta. Beérett az elmúlt 9 év sportpszichológiai és mentáltréningje ebben a négyszer másfél percben. Mindenekelőtt ez Fanni érdeme, aki 2015-ben az MTK Brüll Akadémián kezdte meg az edzést. Nekem az volt a tervem, hogy legyen egy olyan központi csarnok, ahol tudnak készülni a versenyzők. Az MTK-tól megkaptuk ezt a csarnokot, és Fanni volt az a versenyző, aki hitt is benne, bennünk. Ettől kezdve itt töltötte minden napját, és elvégezte azt a munkát, amit a stáb tagjai javasoltak neki. Tényleg a teljes stáb is megérdemli a gratulációt, az edzők- Gelle Noémi, Lauber Zsófia, Koch-Tiringer Tímea, Raub Nóra-, a balettmesterek, a mentáltrének, az orvosi személyzet, a sportpszichológusok, a gyúrók, és köszönjük a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetségnek és Magyar Torna Szövetségnek, hogy mindent lehetővé tettek, és hittek bennünk. Voltak mélypontok, amikor úgy nézett ki, hogy nem fog sikerülni, de tényleg azt érzem, hogy mindenki összefogott és hitt abban, hogy meg lehet a kvóta, és sikerülhet Fanninak. Még fel se fogtuk, hogy 21 év után újra összejött.
Dr. Magyar Zoltán, elnök, MATSZ:
Óriási gratuláció Fanninak, az edzőknek, a teljes stábnak, csodálatos, amit elértek. Külön kiemelném Deutsch-Laszányi Erikát, aki rengeteget tett azért, hogy két évtized után újra legyen kvótánk az olimpián. Mindenki nagyon akarta ezt a kvalifikációt, ők is, mi is. Ez elképesztően nagy dolog, hogy a tornasportban újabb kvótát szereztünk.
Bencze György, társelnök, MRGSZ:
Csodálatos ez az egész, nem találok szavakat, most is folynak a könnyeim, tényleg nem tudok mit mondani. Ez az utolsó pillanatban kiharcolt kvóta… El sem tudom képzelni, mi lehetett Pigniczki Fanni fejében, hogy ezt megcsinálta. 21 évvel ezelőtt annyira más volt a kvalifikáció, sokkal több lehetőség volt, ráadásul a pandémia miatt alig versenyeztek a sportolók az elmúlt időszakban. Mindent összevéve így még csodálatosabb ez az egész.
Dr. Körmendy-Ékes Judit, társelnök, MRGSZ:
Rettenetesen büszke és boldog vagyok, hogy sikerült 21 év után kvalifikációt szerezni. Az a munka, amelyet 2016-ban kezdtünk el, mostanra érett be. Külön gratulálok Fanninak és persze Erikának is, hiszen fantasztikus, amit véghez vittek.
Altorjai Sándor, főtitkár, MATSZ:
Hatalmas meglepetés és fantasztikus dolog a kvóta. Megmondom őszintén a pesarói Világkupa után nem sok esélyt adtam Fanninak, na, nem a teljesítménye miatt, hanem mert ennek a sportágnak megvannak a maga sajátosságai, láttunk már “csodákat”. Fanni minden elismerést megérdemel, nagy fegyvertény, hogy ezt az extra mentális tehertételt ő bírta a legjobban. Remélem, Tokióban igazi örömtornát mutat be, és a most elért magas pontszámot még megfejeli, és meglátjuk, az mire lesz elég.

2021 júniusi hírek

Hírarchívum

2024 - október (9)
2024 - szeptember (31)
2024 - augusztus (12)
2024 - július (25)
2024 - június (17)
2024 - május (54)
2024 - április (55)
2024 - március (22)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)